Május 15-16: A vízen járók védőszentjének ünnepe MohácsonLétrehozva: 2010.05.06.
|
|
A múlt századból eredő szokás szerint a dunai hajósok, molnárok és halászok minden évben májusban tartották látványos ünnepélyüket. Idén sem lesz ez máshogy: vízi koncertek, körmenetek, sétahajózás, vízi keringőzés és az elmaradhatatlan halászléfőző-verseny szórakoztatja két napon át a nagyérdeműt.
|
Minden esztendőben a kétnapos ünnepség szombatján Népünnepélyek és jeles napok címmel közművelődési konferenciát tartanak, majd mohácsi és meghívott fúvószenekarok közreműködésével vízikoncert szórakoztatja a hajókikötőnél összegyűlt ünneplőket. Sötétedés után a helybéli vízen járók fáklyákkal kivilágított és feldíszített hajóikkal a Sokác-révtől végigereszkednek a Duna város menti szakaszán. Közben vízre bocsátják az apró fényű úszógyertyákat, az ún. jánoskákat. Az est zárásaként színpompás tűzijátékban gyönyörködhetnek az ünneplők. Vasárnap kora délután indul a főtérről a céhes zászlókkal felvonulók körmenete a virágfüzérekkel ékesített Nepomuki Szent János-szoborhoz. Itt liturgia keretében felszentelik a koszorút, amit majd a szertartást követően a kompról a Dunába dobnak – a vízben életüket vesztettek emlékére s a Duna mentén élő népek békéjét hirdetve. Az ünneplő sokaság a ceremónia után zsúfolásig megtölti a „díszruhába” öltöztetett kompot, hogy sétahajókázás és vízi keringőzés közben hallgathassa a Palotabozsok-Mohács-Somberek Ifjúsági Fúvószenekar koncertjét., s vízre tehesse a megáldott koszorút. Ezalatt a művelődési központ udvarán már javában folyik a halászléfőző-verseny. Ennek az eredményhirdetésére a hajókázók is visszatérnek a belvárosba. A dunai levegő és az itteni ínycsiklandozó illatok hatására mindenki jóízűt vacsorázhat a nagy szakértelemmel elkészített és zsűrizett halételekből. Az ünnepet vidám hangulatú szabadtéri bál zárja.
Részletes program: www.mohacs.hu
|