Villányról

A villányi borvidék — kétség nem férhet hozzá — hazánk legjobb minőségű és legváltozatosabb vörösborait adja. A szubmediterrán mikroklíma és a kiváló talajadottságok ritka kombinációja, érzékeket felpiszkáló nedűket varázsol a közel tízezer szőlőtőke terméséből. Errefelé a tél enyhe, s mivel a tavasz igen korán érkezik, májusban már masszív szőlővirágillatban kalandozhat az egyszeri borturista.

Régészeti ásatások bizonyítják, hogy már a rómaiak is felfedezték e déli Pannontáj értékeit. A villányi hegyvonulat lábánál megtalálták azt a római-kori villát, amelynek házi oltárán a bor tárolására alkalmas cserépedény álldogált. Az itt élők kikezdhetetlen lelkesedéssel ápolták a hagyományokat, amit az 1770-ben betelepített dunai svábok tovább tökéletesítettek. A német telepesek a magukkal hozott vörösbort adó fajtát, az oportót úgy honosították meg, hogy az alapja lett a mai vörösbor kultúrának. Írásos dokumentumok szólnak arról, hogy 1846-ban Amerikába is exportáltak villányi borokat. A borászok számára elsőrendűen fontos tényadatok ismeretében ez nem is tűnik annyira furának: a térségben évente 2002 órán keresztül süt a nap, az éves középhőmérséklet 11,4 Celsius-fok, és átlagosan 662 milliméter csapadék hullik.

A villányi vörös legendáját az itt készülő borok testessége, magas alkoholtartalma, intenzív illatanyaga erősíti napjainkban is. Ebben a hihetetlen karrierben persze nem kevés szerep jutott Teleki Zsigmondnak. A neves szőlőbirtokos világhírnévre tett szert az általa előállított alanyfajtával, amely napjainkban is ellenáll a filoxérának. A pincék módszeres bebarangolása közben, a Villányi Bormúzeumban Teleki uram munkásságát is megismerheti a szomjas vándor, s a nap végére akár arra is fényt deríthet, minő szoros összefüggés van a torkokon legördített vörösbor mennyisége és a város különböző helyszínein felcsendülő bordalok száma között.

Kapcsolódó oldalak

www.villany.hu